A híres tétényi szőlőművelés krónikája

Ma már csak emlék, hogy a Duna jobb partján Szentendrétől Tétényig a római kor óta szinte folyamatosan jelentős szőlőművelés folyt. A középkorban Tétény lakói halászattal, földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, de gyorsan fejlődött a szőlőművelés is. Ezt dokumentumok is bizonyítják. Egy 1333-ban keletkezett forrásban például az olvasható, hogy Téténymál szőlőhegyen Diósdi Sebestyén fia Fülöpnek és testvérének Jakabnak szőlője volt Diósd falu közelében, Hervig fia, Péter szőlője mellett. A faluban jelentős szőlőterületek alakultak ki, a bor jól jövedelmező termék lett, s a bordézsmát a veszprémi püspöknek kellett fizetni. I. Miksa német császár udvari történésze a 16. század elején az itteni borokról azt írta, hogy "Buda körül erősen meszes bor terem, mely finoman ízlik, mentöl többet iszik belőle valaki, annál inkább megszomjazik."                                                                                                                                                                                    A török megszállás idején Tétény lakói közül többen elmenekültek, de a falu nem néptelenedett el, az itt maradtak tovább nűvelhették szőlőiket. A Buda körüli falvak, köztük Tétény is az a terület volt, ahonnan a budai piacra lehetett szállítani a friss élelmiszereket és a bort. A török defterekből (adólajstromok) tudjuk, hogy a faluban termelt szőlőt "mustadó" néven megadózták. Egy pint (kb. 1,7 liter) után 4-5 akcsét (török ezüstpénz) kellett fizetni. Az 1580. évi összeírás szerint Tétény lakói 689 pint után 1750 akcse adót fizettek. Ezekben az években a település 41 háza adózott a töröknek. A 16 évig tartó felszabadító hadjárat a 17. század végén nagy pusztítással járt. A háború a szőlőket, gyümölcsfákat sem kímélte.  A pincék bejáratait benőtte a gaz, a présházak romba dőltek. 

A 18. század elején Tétény földesura, Száraz György kezdte meg az elnéptelenedett falú újjáépítését német családok betelepítésével. 1715-ben 7 család, 1760-ban már 60 család élt a településen. 1778-ban az egyházi vizsgálat 593 lakost említett. A lakosság számának gyarapodásával megnövekedett a beültetett szőlőterület is, főleg a Ráchegyen és a Kakukk-hegyen. A század második felében a jobbágyok már főleg szőlőműveléssel gyarapították a földesúr vagyonát és a saját javaikat. A faluban ekkor már szinte minden jobbágynak volt  valamennyi szőlője. A szőlőművelés gyors fejlődését Tétényben a kedvező talajviszonyok és a jó pincék biztosították. A falu legrégebbi, a nussgrabeni pincékben (a mai Bartók Béla úton) egyes becslések szerint 30 ezer akó bot is elfért. Buda közelsége pedig piacot biztosított az itteni - főleg - vörösbor termesztésének.                                                                                                                                                                A 18. század második feléből származó adóösszeírások kimutatása bepillantást nyújt Térény szőlőművelésének eredményeibe. Conradi Máté uradalmi tiszttartó kimutatása arról tájékoztat, hogy a település szőlősgazdái közül       1765-ben ki mennyi mustot szüretelt. A jegyzékben szereplő 61 családfő közül 19-nek 20 urnánál (kb.1086 liter) kevesebb bora termett. 28 családfő 21-50 urna (1140-2715 l.), 14 szőlősgazda pedig évente 50 urna feletti termést szüretelt.  Az 1771. évi összeírásban a bíró, Harnisfiger családja 60+20 urna (4344 l.) , Tichy Pál  35 urna (1629 l.), König Péter 75 urna (4072,5 l.), Eisenheck György 20 urna (1086,6 l) évi borterméssel rendelkezett. Ramsperger Fidél házas zsellérnek 46,3 urna (2514 l.) bora termett, Tichy Jakabnak 51 urna (2679 l.) , Kürthy János féltelkes jobbágynak pedig 27 urna (1466 l.).  Az összeírás szerint Imperi József házas zsellér és a legszegényebb házas zsellér, Praun János is rendelkezett egy kis szőlővel.

A reformkorban Tétény dombos területeit meghódították a szőlőbirtokok. Garay János költő, amikor 1846-ban barátaival átutazott a településern ezt tapasztalta:                                                                                                                                                  "Tétény határában kellemes szőlőhegyek vonják legelőbben is az utas figyelmét magokra, melynek csinos elrendezése,  izléses és díszes mulató és pinceházai első pillanatra a Róma környékén fekvő villákra emlékeztetnek, s a hazai szőlőművelésnek díszpéldányai méltán lehetnek...."                                                                                                                                                                 1838-ban a szőlőbirtokok még menedéket is nyújtottak a lakosságnak. Az ismert nagy pest árvíz idején a Duna Tétényt sem kímélte, s nagy pusztítást végzett. Erről a Jelenkor című reformkori újság 1838. márvius 24-i száma így tudósított:

A Vasárnapi Ujság 1865-ben ilyennek látta Tétényt: "...... mintegy 3000 német lakosa van (köztük 400 zsidó). A falutól nyugatra tág ívben emelkednek a hegysorok, melyeket szép szőlők és nyári lakok nagy száma ékesít. Itt is igen számos nagy borpincét találunk, különösen az úgynevezett dió-árokban, melyben a kőbe vájt pincék egész utcát képeznek. Különösen megemlítendő egy roppant terjedelmű pince, melyet még a törökök művének mondanak. Ezt csak néhány évvel ezelőtt fedezték fel. Pitvara olyan téres, hogy egy hat ökrös szekér megfordulhat benne. A tétényi bor a jobb nevű magyar borok közé tartozik, s a pesti borkereskedők itt tartják borkészleteik nagy mennyiségét...."   

 A 19. század közepén Tétény művelhető területének 50%-át borította szőlő. A bortermés évi 50-60.000 akó (33-34.000 hl) volt. A gazdák többféle szőlőt termesztettek, ezeket vegyesen szüretelték, nem szelektálták, így is préselték. A szüret fontos esemény volt a falu életében. Megkezdésének időpontját a közgyűlés határozta meg. Tétényben ilyenkor vidám szüreti hangulat uralkodott. Délelőtt hangos volt a szőlőkertekkel teli domboldal. A szüretelők vödrökkel járták a szőlősorokat, s a megtelt vödrök tartalma a puttonyokba, majd a darálóba került. A présháznál a gazdák feldolgozták, a must a hordókba, majd a pincékbe került. Szüret után megrendezték a német hagyományokra  épült szüreti mulatságot.               A bor legfontosabb piaca Buda és Pest volt, a borkereskedők nagy tételben vásárolták a borokat, de vevők lettek a fővárosi vendéglősök is. A század első felében gazdag pesti polgárok szőlőbirtokot, nyaralóházat vásároltak a tétényi határban és Kistétényben, mely 1873-ig Tétényhez tartozott. 1830-ban a kastély ura, gróf Hugonnay  Kálmán is el kívánta adni kistétényi birtokának egy részét:

A 19. századba több nevezetes villa épült KIstétényben. Ilyen volt például a híres nyomdász, Heckenast villája, vagy az 1850-es években ideköltözött Klauzál Gábor kúriája. Az első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere az önkényuralom éveiben itt talált nyugalomra. Nyaralót és présházat építtetett az akkor Rövid dűlőnek nevezett részen.  Az épület átalakítva ma is áll a Klauzál Gábor utca 6/a szám alatt. Gyakran vendégeskedett nála Deák Ferenc, aki három gyermekének volt a keresztapja. Klauzál Gábor szőlő- és gyümölcsnemesítéssel foglalkozott, faiskolát létesített, rózsafákat nevelt. Barátjával, az 1861-ben Kistéténybe költözött Korizmics Lászlóval 1864-ben közösen kezdeményezték a Kistétényi Szőlőbirtokossági Társulat megalapítását. Korizmics mérnök, gazdasági szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja a helyes szőlőművelés és borkezelés  ismereteit terjesztette. Palackozott borokat is forgalmazott. Tétényi vöröse a hamburgi világkiállízáson 1863-ban díjat nyert.                                                                                                                                                   A virágzó szőlőkultúrát a század végén országosan fellépő filoxéra tönkretette. Elterjedése 1885-ben kezdődött és az 1890-es évekre a szőlőket már szinte teljesen kipusztította. A községben 1873-ban még 934 katasztrális hold volt a szőlőterület nagysága, 1895-ben már csak 103 és 1933-ban pedig csupán 49.  A lakosság helyzetéről szomorú megállapítások olvashatók a 19. század végén keletkezett községi képviselő-testületi jegyzőkönyvekben:                       "A szőlők a filoxéra által úgymondva már egészen elpusztítván, a lakosság legfőbb jövedelmét elveszté.....A községi lakosság a filoxéra pusztítások által vagyonilag teljesen tönkre tétetett, s a legnagyobb részben vagyontalan......                     1892-ben a közgyűlés a megyei gazdasági egyesülettől 4.000 amerikai szőlővesszőt kapott, s egy szőlőtelepet alapított. Ennek ellenére Tétény egykor híres szőlőkultúráját nem sikerült megújítani. Napjainkban az évente hagyományosan megrendezésre kerülő szüreti bálok emlékeztetnek  az egykor virágzó szőlőművelésre.

A nagytétényi legendás őszibarack históriája

Hazánkban az őszibarack termesztése a 16. században kezdődött el a főúri kertekben, s a gyümölcs drága csemegének számított. A 18. században ismerte meg Magyarország a francia őszibarackot, s az amerikai fajták pedig a 19. század végén terjedtek el, főleg a filoxéra pusztítása után kopáron maradt szőlőhegyeken. Nagytétényben a szőlők kipusztulása után fokozott figyelmet fordítottak a gazdák a gyümölcstermesztésre, elsősorban az őszibarack nemesítésére.

A nagytétényi őszibarack-kultúra alapítója Lehner Vilmos 1857-ben született. Matematika-fizika szakos tanár, a Wesselényi utcai polgári iskola igazgatója, aki az 1880-as években filoxérabiztosként is tevékenykedett. Az 1890-es évek elején 8 holdas birtokot vásárolt Nagy-Tétényben. Először csemegeszőlő-telepet létesített,   elképzeléseit azonban nem tudta megvalósítani. Ezután a neves szőlőtermesztőtől, Zwinkli Andrástól vásárolt, és az Olaszországból hozatott    legfelkapottabb amerikai őszibarackfajtákból létrehozta a gyümölcsösét. Azon fáradozott, hogy a piacon olcsó és szép áruval tudjon megjelenni. A századfordulón az eladásra kínált nagytétényi (akkor még "gellérthegyinek" nevezett) őszibarackjával a fővárosban nagy sikert aratott. Lehner Vilmos a tétényi gazdáknak oltványokat, nemzőágakat adott, akik eleinte idegenkedtek a törpefáktól, de látva a gyönyörű termést, egyre többen láttak hozzá az őszibarack termesztéséhez. A kipusztult szőlők helyébe ültetett őszibarackos pedig sok család részére jelentett új életet, boldogulást. A nagytétényi őszibarackot még az 1920-as évek elején is gellérthegyinek ismerték. Fia felesége, Lehner Ödönné a "Kertészeti Lapokban" ezt írta erről:                                                                                                                                          A piacon és az üzletekben "Gellérthegyi őszibarack" néven árusítják a legszebb nagytétényi őszibarackot, noha  igazán nincs semmi titkolni valója származását illetően. Nem is ártana, ha megtudná mindenki, hogy szép hazánkban nem csak a Gellérthegyen terem őszibarack, hanem Nagytétényben is, melynek szelíd lankáin egész nyáron ránk mosolyognak a magyar őszibarackok."                                                                                                                                                                                                  Az 1920-as évek végén már egész Magyarországban, sőt külföldön is elismert és kiváló gyümölcsnek tartották a nagytétényi őszibarackot.

A századforduló környékén a Vásárcsarnok gyümölcsárusa, Imre Lajos és felesége nyolc hold barackost telepített a mai Barackos út környékén. 1907-ben Kleman István lett a kertésze, aki a volt pénzügyminiszter, Kerkápoly Károly gellérthegyi birtokán, Zwinkli András gazdatiszt mellett sajátította el a baracfák kezelésének elméletét és gyakorlatát. Közös munkájuk sikerét bizonyítja, hogy 1908-ban a Kertészeti Tanintézet kiállításán Imre Lajos az állami oklevél arany fokozatát kapta a kiállított őszibarack fajtákért. Egy év múlva Imre Lajosék Baross Gábor-telepre költöztek, s a II. utca sarkán építették fel villájukat. A férj nem sokáig élvezhette gyümölcsöse eredményeit, mert 1911-ben tüdőbajban elhunyt. a gazdaság vezetését özvegye vette át, s Kleman István kertésze nagy szakértelemmel művelte tovább a birtokot, ahonnan az 1920-as években naponta 10 mázsa gyümölcsöt szállítottak a csarnokba, ahol özv. Imre Lajosnénak standja volt. 1920-ban a községben már több mint 80 gazda foglalkozott rendszeresen őszibarack-termeléssel. Ebben az évben a képviselő-testület a termelés fokozása érdekében egy őszibarack-faiskola létesítéséről döntött. Az volt a cél, hogy a település kiváló minőségű őszibarackjának még jobb hírnevet, állandó piacot biztosítsanak. Az évtized közepén Tétényben nagyon sok családnak volt 300-500 négyszögöl barackosa. De voltak 1-3-5 holdas barackültetvények is. A főbarackosok:  Pentz Lipót, özv. Imre Lajosné, Holdonner Ignác, Leheti József, Grosz Ferenc, Pregiczer József  voltak. Egy Sopronból érkezett levél a község gyümölcsösét így dícsérte:                                                           "Kedves Pregiczer József Úr! Nagytétény. A rendelésemre szállított őszibarackja kiállítási tárgy, oly gyönyörű. Kilója 80 fillér, a legkisebb darabja 12,5 deka, a legnagyobb 18,5 deka.! Őszibarack óriások! S az az íz és zamat! Minden dícséretet megérdemel...."                                                                                                                                                                                              A községben 150 egyén 300-500 négyszögölön termesztette barackját, 15-20 család pedig egyedül csak a barackból élt. Egynek-egynek 200.000.000 Korona lehetett az összbevétele, melynek háromnegyed része tiszta volt. A magasnak tűnő bevételről tudni kell, hogy 1926-ra a korona elértéktelenedett, nagy volt az infláció. 1927-ben a pengő váltotta fel a koronát 1:12.500 arányban. 1929-ben a Mezőgazdasági Múzeum kiállítást rendezett, melyen őszibaracktermelésben Nagytétény dominált. A község állította ki a legszebb és legnagyobb őszibarackokat.

1926-ban meghalt Lehner Vilmos, a barackost fia, Lehner Ödön  művelte tovább, s folytatta édesapja munkáját. Ő is fizika-matematika szakos pedagógus lett, de tanári munkáját felhagyva életét az őszibarack termesztésének szentelte.  A feleségével, Cserveny Krisztinával fajtagyűjteményüket  rendszeresen és módszeresen gyarapították. A Kálvárián túl, a Ráchegyen, a Diósdi út környékén a Lehner-család 10 holdas birtoka valóságos őszibarackország volt. Ez a tízholdnyi erdő júniustól októberig ontotta a szebbnél-szebb, finom őszibarackot.  Június végén kezdett beérni a Mayflower, aztán sorban jöttek a többiek: a Győztes, az Amsden,  a Canada, a Sumbeam (Napsugár) őszibarack, a Hale és mások, míg októberben leszedték a Salweyt is. A gyümölcsösben tavasztól őszig négyszer-ötször kapáltak. Február elejétől március első hetéig permetezéssel védekeztek a kártevők ellen. Márciusban kezdődött az egyéves vesszők metszése. A szakszerű metszés az őszibarack-termelés alapjának számított. Lehner Ödön birtokán rövidre metszettek, s a fejletlen gyümölcs ritkításával hatalmas példányokat értek el. A barackfákat nyáron öntözték, mert a gazda azt tartotta, hogy "az őszibarack éhes és szomjas fa." A gyümölcsszedés is komoly munkát jelentett, mert érés idején naponta 8-12 mázsát kellett leszedni, hajnali 3-4 órától addig, míg a napsütés erős nem lett, mert a hűvösen szedett őszibarack tartósabb volt. A termés mennyisége függött a fajtától és a fák életkorától. Évente holdanként 50 mázsa volt  a gyümölcs átlagtermése, de jó években 60, sőt 70 mázsa is lehetett. Legjobban értékesíteni a júliusban és az augusztusban érő barackokat lehetett, mert a későbbi érők árát a szőlő kissé csökkentette. A közepes ár 90 fillér volt kilónként, de a szép barackért 1 pengő 80 fillért, sőt 2 pengőt is fizettek.                                                                                                                                                                Lehner Ödön az országos Pomológiai (a gyümölcstermesztés tudománya) Bizottság aktív tagjaként is tevékenykedett. Egyik szorgalmazója és megalapítója volt a Nagytétény és környéki őszibarack-termesztők  egyesületének. Azok a gazdák, akik faiskolájából vásároltak csemetefát, ingyenesen járhattak tanfolyamaira. "Az őszibarack termesztés kátéja" címmel képekkel és ábrákkal illusztrált könyvet írt és jelentetett meg, mely három kiadást ért meg. Eredményeit, sikereit több kiállításon is elismerték. 1927 szeptemberében a kunhegyesi kiállításon "különös feltűnést keltett"  csodálatosan szép barackjaival. 1929 augusztusában a kaposvári kiállításon aranyéremmel jutalmazták őszibarack-gyűjteményét. 1930 augusztusában a Mezőgazdasági Múzeumban rendeztek kiállítást a fővárosi és környéki gazdák. Az "Esti Kurir" augusztus 24-én megjelen számának beszámolója szerint                                                                            "A legszebb őszibarackokat az idén Nagytétény termesztette, ahol a negyedkilós példányok sem mennek ritkaságszámba. A bírálóbizottság az állami aranyérmet Lehner Ödön tanárnak, az állami ezüstérmet Pregiczer Józsefnek, az állami bronzérmet Grósz Ferencnek, az állami elismerő oklevelet dr. Uray István, özv. Stift Béláné és Marastoni László nagytétényi termelőknek ítélte."                                                                                                                                                                                                               Az " Uj Magyarország" lap tudósítójának Lehner Ödön 1934-ben munkájáról, gyümölcsöséről így nyilatkozott:                   "Számomra ez a boldogság szigete. Én, ameddig élek, ebben fogom találni örömömet. Nincs szebb, mint megismerni a természetet, kifürkészni egy ilyen pompás növénynek, mint az őszibarack titkait. Csak az a kár, hogy egy emberélet kevés hozzá....."                                                                                                                                                                                                          Lehner Ödön 51 éves korában, 1938-ban halt meg.

                                                                   II. RÉSZ

Az 1930-as évek elején Nagytétény már az egész országban ismert volt  őszibarack-termesztéséről. A Pécsi Napló cikke 1931-ben így írt erről: "Nagytétényben mindenki őszibarackot és virágot termel, mely elég szép jövedelmet, nyugodt megélhetést biztosít a lakosságnak Még a legkisebb házikert is tömve barackfával és virággal. A legszebb és igazán szakértelemmel kezelt és gondozott őszibaracktelep Lehner Ödön tulajdona. Barackéréskor a budapesti kofák százai lepik el Nagytétényt, ahonnét barackkal megrakodva térnek vissza a fővárosba." A Pesti Napló egy másik írása 1932-ben pedig így áradozott: "A világ legszebb és legzamatosabb őszibarackja  itt terem Budapest küszöbén, a budai hegyek déli nyúlványain és Nagytétényben. Aki magyar őszibarackot fogyasztott már, az mind el van ragadtatva tőle....."   A község barackosait azonban   csak elhanyagolt, szinte járhatatlan utakon kehetett megközelíteni. A Pesti Napló cikkírója szerint "Azt mondják, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Nohát ez az út is  beillene a pokolba, de jó szándékú kövezetet nem látni rajta. Nincs ezen egy tenyérnyi egyenes. Akkora kövek tarkítják, mint a gyermek feje, és akkora gödrök szaggatják, amikbe bátran belefeküdhetne egy ló. Elférne benne. Az életveszély báli mulatság ahhoz képest, ami ezen az úton lóra, istrángra, kocsira, meg az utasra leselkedik. Ezek az utak itt kígyóznak Budapest déli lábánál, azzal a rendeltetéssel, hogy "gazdasági forgalmat" bonyolítsanak le rajtuk. Az a ragyogó, színes és pompás természeti kincs, amit a tétényi barack az országnak és túlzás nélkül mondhatni Európának jelent, itt nő, itt terem."           

 Évente 300 vagon barack termett itt, több mint 100.000 barackfán. Ebből 60.000 fa a kistermelőké volt, 40.000 pedig a nagyoké. Diósd, Óhegy, Aranyhegy kincsét pazarul ontotta itt az egykori szőlők talaja. "Ha az ókornak hét csodája volt, az lehetne a nyolcadik, hogy hogyan kehet a termést innen, ezeken az utakon összeszedni és vasútra, vagy a piacra elszállítani." 1932. október 19-én a tétényi baracktermelők egyesülete, Nagytétény és Diósd elöljáróságával együtt felkeresete Erdélyi Lóránt Pest vármegyei alispánt,  s előterjesztették a hegyvidék panaszát, támutattak arra, hogy hatalmas barackkultúrát vet vissza fejlődésben és értékesítésben   a rendkívül elhanyagolt utak állapota. Kérték, hogy tegyék lehetővé a hegyvidék   megfelelő kapcsolatát a vasúti közlekedéssel olyan módon, hogy az út teherautókkal is járható legyen.                                                                                                                                                                                                              Az 1933-as esztendő nehéz helyzetet teremtett a baracktermelők számára, mert az eladási, átvételi árak nagyon alacsonyak lettek,  az 1932-es árakhoz képest 50%-ot estek. Ebben közrejátszott a rossz időjárás és a gyengülő exportlehetőség is. Az utak állapotában azonban pozitív változás történt. Négy és fél kilóméter út készült el a községben, a gyümölcsös hegyoldalon. Ez a gyümölcstermelés és gyümölcsszállítás szempontjából jelentős eredmény volt. 1935-ben a Nagytétényi Ósziobarack Termelők Egyesülete júliusi közgyűlésém Gömbös Gyula miniszterelnököt az egyesület díszelnökévé választotta. Gömbös az 1920-as évek elején vásárolt az Óhegyen, a mai Szakiskola utcában birtokot amelynek központjában kúria állt, ahol családjával élt haláláig. A birtokon hét hold volt beültetve őszibarackfákkal, mely néhány év alatt mintagazdasággá vált. A budai termelők 1935. évi termése 4-5 vagon lehetett. Augusztus végén a Nagytétény-Diósd vasútállomásról egy vagonnyi termést indítottak Hamburgba. Ezzel a szállítmánnyal vitték a német városba Gömbös Gyula barackjait is. 1937 nyarán a baracktermelők nagyon     elkeseredtek voltak. Gyümölcsüket nem tudták elfogadható áron értékesíteni. A Buda-vidéki Őszibarack-termelők Szövetkezete mindössze 9-10 filléres átlagárat fizetett a termelőknek. A község vezetése elhatározta, hogy azokra a fővárosi piacokra, ahol kocsiról is lehet árusítani, Nagytétényből is őszibarackkal megrakott kocsikat küldenek. Július végétől pedig a londoni piacra is megindulhatott az export. Ebben az évben építették ki a Barackos utat, s 33 telektulajdonos az út megépítése miatt igénybe vett magánterületért kártérítést kapott. A statisztikai hivatal összeírása szerint a községben 1937-ben 142.835 darab őszibarackfa volt.                                                                                                          1939/40-ben a kemény, szigorú tél nagy pusztítást okozott az őszibarackosokban. Először a nagy hideget, majd a hatalmas hó súlyát sinylették meg a fák. Közülük sok ki sem hajtott, s többé-kevésbé mindegyiken nyomot hagyott a tél. Októberben a Földművelődésügyi MInisztérium a fagykárok következtében kipusztult gyümölcsfák pótlására 500 darab   oltványt biztosított darabonként 20 filléres áron. Az 1932-ben megalakult, s több mint 70 tagot tömörítő Őszibarack-termelők Egyesülete márciusban kimondta megszünését. Vagyonát a megalakult Nagytétényi Hegyközségnek ajándékozta, mely permetezőszerek, anyagok, gépek elhelyezésére raktár építését határozta el. A község használt építőanyagokat biztosított a munkálatok elvégzéséhez.                                                                                                                      1946 augusztusában mezőgazdasági versenykiállítást rendezett a község az elemi iskola termeiben. A gyümölcstermesztők közül Láhner Ferencné, Száraz Ferenc és Szentes Ignác kapott első díjat. Száraz Ferenc családja 1936-ban vásárolt telket az Óhegyen. Saját nemesítésű őszibarackkal ültették be. Ezek a negyvenes években fordultak termőre. Száraz Ferenc őszibarackjaival több kiállításon is díjat nyert. A "Kis Ujság" 1947. március 23-i száma arról tudósított, hogy Nagytétényben az alvó gyümölcsösök között egy helyen már virágba borultak az őszibarackfák. Kőszegi Ferenc gyümölcsöséről szólt az írás. Az őszibarackfák egy része fölé télen alacsony fa- és üvegalkotmányt épített mozgatható falakkal és tetővel. Bent a párás levegőben a központi fűtés radiátorai fölött virágerdő pompázott. A cikkírónak elmondta, hogy a fákat "Február közepétől május közepéig védem üveggel és csak éjszakára fűtök be a kazánba.... Lehetővé teszem, hogy "munkájukat" korábban kezdjék meg, s korábban is fejezzék be. Az én őszibarackom május közepére a piacon lesz 20-25 forintért."                                                                                                                                                                           Az 1950es években Budapest legjobb gyümölcstermelő területe Nagytétény volt. Az itteni gyümölcstermés 80%-át az őszibarack tette ki. A földművesszövetkezetek gyümölcsátvevői 1950-ben 2,6 millió forintot fizettek a nagytétényi gyümölcsért. Az eredményt látva 60 taggal és 92 hold termőterülettel a gazdák 1951-ben megalakították a gyümölcstermeléssel foglalkozó Törekvés termelőcsoportot, melynek taglétszáma napról-napra növekedett. 1953-ban csemeteiskolát létesítettek, ahol 9.000 darab facsemetét neveltek.  A kerületi Tanács azonban elégedetlen volt a Törekvés tsz tevékenységével, mert szerintük "Összetétele rossz, tagjai osztályidegen és a letűnt Horthy rendszerben magas posztokat  betöltött személyek...." Több, általuk osztályidegennek tartott személyt meg is neveztek. Többek között                Hufnágel Istvánt, volt vendéglőst; Farkas Istvánt, a nagytétényi csendőrőrs volt parancsnokát; Hüll Ferencet, volt hentest; Herczeghalmy Nándornét, volt Horthysta százados nejét; Mészáros Jenőnét, a volt főjegyző nejét; Pencz Györgynét, volt fakereskedőt; Pentz Istvánnét, volt hentest.                                                                                                                  1955. augusztus 27-én a Földművelésügyi Minisztérium barackverseny-kiállítást rendezett. A nagyszámú egyéni termelő közül az I. díjat Leheti József kapta. A Törekvés termelőszövetkezet, mely 1956-ban 256 kat. hold 231 négyszögöl területtel rendelkezett, 1956 decemberében feloszlott. A földdel rendelkezők 1957 márciusában kapták vissza ingatlanukat. A 166 tulajdonos között volt például: Chilkó Lajosné, Eisner Jakab örökösei, Grósz Ferenc, Grósz Gáspárné, Hamál Libor, Hasszán Ferenc, Heitzmann Ferenc, Herczeghalmy Nándorné, Spiller György, Wittmann Ferenc, Tichy József, Száraz Ferenc. A Nagytétényi Hegyközség 380 taggal működött és 300 kat. hold gyümölcsössel rendelkezett. A tagok közül azonban csak 32 foglalkozott élethivatásszerűen gyümölcstermesztéssel, a többiek kétlakiak voltak, akik az ipar mellett mint kisegítő kereseti forrásnak tekintették a gyümölcsösüket. A Hegyközség tagjai kiváló minőségű őszibarackot termeltek, de nagy részük ekkor már idős volt.                                                                                                               A kerületben az 1960-as évek elején bevezették az úgynevezett családi műveléses formát. Aki belépett a termelőszövetkezetbe, a bevitt gyümölcsösében továbbra is családi műveléssel termelhetett, és a bruttó bevétel 30%-át a termelőszövetkezetnek fizette be, 70%-ával pedig szabadon rendelkezhetett. A nagy propaganda ellenére kevesen éltek e lehetőséggel, az egyéni termelők ragaszkodtak a tulajdonukhoz, s nem akartak belépni a tsz-be. Ezekben az években a gyümölcsösök állapota már nagyrészt kiöregedett, feújításra szorultak. Egy-egy termelő ki területen sokféle fajtát termelt, olyat is, ami kevésbé volt értékes.  A kerületi földműves-szövetkezet gyümölcsfelvásárlási tevékenységét, az őszibarack átvételét a barackosok területén, bérelt helyiségekben bonyolította le. 1966-ban 64 vagon őszibarack felvásárlását tervezték, azonban csak 54 vagont tudtak beszerezni. Az 1970-es évek elején a Dél-budai ÁFÉSZ vásárolta fel a termelők őszibarackjait az óhegyi terület pincéiben, begyűjtőiben. A megszűnt Nagytétényi Hegyközség utódja a Hegyközségi Társulás lett, ahol a tagok többsége 50-60 éves volt. Az őstermelők kiöregedtek, sorra adták el, felparcellázták telkeiket. A következő években egyre több lakóház épült az Angeli úz baloldalán, s vállalkozások is megtelepedtek itt. Nagyszüleimnek a Ráchegy alján volt egy 800 négyszögölös gyümölcsöse, mely még az 1950-es évek közepén is tele volt őszibarackfákkal. Ma ezen a telken öt család háza áll, eltűntek a barackfák, mindössze az egyik ház kerjében található néhány új telepítésű őszibarackfa. Az 1980-as évek végén az M0-ás út építése az Angeli út jobb oldalán lévő barackosok sorsát is megpecsetélte. A hegyvidék családi házainak kertjében ma terem őszibarack, de az egykor híres, az egész országban ismert nagytétényi őszibarack már csak az idősebb korosztály emlékeiben és a legendákban él tovább. Az itt látható műholdtérkép és a fotók is ezt igazolják.