DÁNI GÉZA, A 20. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK ELFELEDETT LOKÁLPATRIÓTÁJA

Dáni Géza, a nagytétényi kastély résztulajdonosa a 20. század első felének lelkes nagytétényi lokálpatriótája volt. Fáradhatatlan kutatótevékenysége, nagyszámú felfedezése, ismeretterjesztő cikkei, tanulmányai lakóhelyünk kultúrális, történelmi értékeit gyarapította. 1895. június 14-én született Lőwy Géza néven. Otthona, a nagytétényi kastély gyermekkorától lenyűgőzte, múltjának, építéstörténetének megismerése, kutatása egész életében elkísérte. Hajlamai és szíve a művészettörténet felé vonzották, azonban családja kívánságára gazdasági tanulmányokat végzett. 1912-ben nevét Dánira változtatta, majd áttért a római katolikus vallásra. Az első világháborúból hazatérve beiratkozott a budapesti egyetemre, és művészettörténeti tanulmányokat folytatott. Ezzel együtt megkezdődött, s élete végéig tartott lankadatlan kutatótevékenysége is. A műemlékek, a múlt értékeinek megismerése, kutatása, megmentése lelkesítette.
Ő állapította meg először a római kori castrum (Campona) helyét. 1930-ban a kastély kertjében végzett ásatásai során napvilágra hozta a castrumfal egy részét és számos római kori emléket. Ezekből következtetett arra, hogy az erődítménynek e helyen kellett lennie. 1934 őszén a Nagylapos dűlőben lévő barackosban, faültetés közben napfényre került Mithras, vagyis a Napisisten tiszteletére emelt szentély, s annak főoltárköve. Ezután az ő kezdeményezésére és közreműködésével Paulovics István, a Nemzeti Múzeum régészeti osztályának vezetője irányításával 1935 nyarán nagyszabású ásatások kezdődtek a Piactéren és környékén. A munkák során napvilágra kerültek a római kori várfalak, s a falakon belüli épületek föld alatt rejtőzött részei. Az ásatások azt is bebizonyították, hogy Campona, a castrum helyén jött létre a középkori Tétény falu. 1934 nyarán szenzációs felfedezést tett Dáni Géza a plébániatemplomban. Az evangéliumi oldalon lévő mellékoltár Szent József halálát ábrázoló képének tanulmányozása, vizsgálata során megállapította, hogy a festmény a 18. századi osztrák mester, Franz Anton Maulbertsch alkotása. A képet restaurálták, s ma a Nemzeti Galériában látható. 1935-ben kutatómunkája újabb felfedezéshez vezetett a templomban. Rábukkant a templom 18. század végén lemeszelt falképeire. Többszörös mész- és festékréteg alól a restaurálás után napvilágra került a Szent Józsefet és Szent Juliannát ábrázoló freskó-szerű falkép. A templomépíttető kegyúr, Rudnyánszky József és felesége, Száraz Julianna védőszentjeinek falképei ma templom egyedülálló értékei. Dáni Géza a kastély parkjában megtalálta és ásatásokkal igazolta a Száraz György által létesített Szent Anna kápolna helyét. Dugovics András "Téténynek ékessége" című versének sorai alapján felfedezte a kastély szinte egyedülálló rokokó al-secco falképeit. A Nagytétényi Ujságban számos cikke, tanulmánya jelent meg, melyekben bemutatta a község barokk szobrait. Írásai, a kastélyban tartott ismeretterjesztő előadásai a kastély múltját, a 18. századi képzőművészeti alkotásokat népszerűsítették.
A második világháború után ő álmodta meg, hogy a romos kastélyból múzeum legyen. Elképzelését az Iparművészeti Múzeum akkori igazgatója, Voit Pál is támogatta. Javaslatukra 1948-ban a Nemzeti Múzeum az épületet múzeumi célokra átvette. A kastély az Iparművészeti Múzeum kezelésébe került, s a helyreállítási munkák megkezdésével Dáni Géza lett a múzeum első igazgatója. Az épület legépebben maradt déli szárnyának néhány termében már 1948-ban megnyitotta a múzeum első kiállítását, mely barokk bútorokból mutatott be válogatást. A déli szárny egészében 1952-ben XV-XVII. századi európai bútorokból és XVIII-XIX. századi magyar bútorokból nyílt kiállítás. A kastély fokozatosan helyreállított termeiben rendezett kiállítások igazolták Dáni Géza terveinek helyességét. Nemcsak Nagytétény, hanem a főváros nagyszerű, hangulatos, látogatott intézménye lett. Igazgatóként közreműködött az épület helyreállításában is, de súlyos betegsége miatt a kastély teljes felújítását már nem érhette meg. 1955. június 3-án, hatvan éves korában meghalt. A budafoki temetőben kísérték utolsó útjára. Sírját, annak lejárta után, mivel hozzátartozók, rokonok nem jelentkeztek, sajnos felszámolták. Ma semmi sem emlékeztet az egykori lokálpatriótára. Nagytétény és a kerület adósa Dáni Gézának. Fáradhatatlan, értékes kutatómunkája nélkül Nagytétény ma kulturális, történelmi értékekkel szegényebb lenne. Kötelességünk, hogy életművét, felfedezéseit, a kastélymúzeumért végzett értékes munkáját egy emléktáblával, vagy egy utcanévvel a kastély környékén elismerjük. Úgy gondolom, hogy ezzel lakóhelyünk múltját, értékeit tisztelő nagytétényi lakosok közül is sokan egyetértenek és hasonló véleményen vannak.